Schumann az 1849-es, pályafutásán kiemelkedő alkotói termékenységet jelző év végén - mindössze háromnapi munkával - komponálta a Három románcot, eredetileg oboára és zongorára. A darab kiadója azonban aggódott, hogy ebben a letétben nem fog fogyni a mű, ezért (Schumann tiltakozása ellenére) "kapósabb" hangszerösszeállításban, hegedű-zongora- és klarinét-zongoraváltozatban is piacra dobta a kompozíciót - az Összkiadás élőben 2019-es hangversenyén a felső szólam brácsán szólalt meg. Ezzel ellentétben a c-moll zongoranégyes (1829) a pályakezdő Schumann műve: befejezésekor mindössze 19 éves volt. Naplójából tudható ugyanakkor, hogy még évtizedekkel később is élénken emlékezett a munkafolyamat egy meghatározó pillanatára: a harmadik tétel középrészének írásakor "egy a korábbi zenéétől különböző szellem [t.i.